A Népszava megbízásából készített közvélemény-kutatást a Publicus Intézet a választási esélyekről. Az eredmények szerint a teljes lakosság körében 40 százalékos támogatottsága van a hatpárti, ellenzéki összefogásnak, míg 37 százalék szavazna most a Fidesz-KDNP listájára.  Kétszer olyan erős a társasházban élőknél az ellenzéki összefogás, mint a Fidesz – többek között ez a különös részlet is kiderült a Publicus Intézet legfrissebb, a...
Elfogták azt az 53 éves férfit, aki a Kálmán Olgát érő elleni halálos fenyegetések mögött áll – közölte a rendőrség.  Kálmán Olga május 4-én tett feljelentést amiatt, hogy gyűlölködő, trágár, fenyegető tartalmú üzeneteket kapott. Éppen a tanúkihallgatása folyt a II. Kerületi Rendőrkapitányságon, amikor újabb, hasonló tartalmú üzenetei érkeztek. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya az életet, testi épséget, egészséget sértő vagy közvetlenül...
Egyre inkább akadozik a kormány oltási programja. A Népszava.hu értesülései szerint a pedagógusok oltásánál is problémák jelentkeztek. A hét elején kapták meg újabb SMS-behívóikat azok a pedagógusok, akiket az áprilisi kampányban oltottak be először a Pfizer vakcinájával. Számukra a következő napokban lesz esedékes a második dózis, az üzenetek azonban nem mindenkit töltöttek el megnyugvással. A Népszava.hu több olyan esetről értesült, amikor...
Kósa Lajos megpróbálta elmagyarázni a kormány vakcinatáblázatát, de valami egészen más sült ki belőle A fideszes képviselő a Debrecen Televízióban a „vírusszkeptikusokat” és az ellenzéket bírálta, de végül egészen más értelmet nyertek a mondatai: „(…) a vírusszkeptikusok felháborítóan primitív statisztikákkal állnak elő. Összeméricskélik a különböző vakcinák hatását anélkül, hogy sztenderdizálnák az adatokat. [youtube https://www.youtube.com/watch?v=NpNYQ7rq7Ak] Hát, az úgy nem mond semmit. Hiszen az egyik...
Az igazságügyi bizottság mai ülésén a kormánypárti többség nem támogatta Molnár Gyula önálló indítványát, ami megakadályozta volna a leköszönő parlamentnek, hogy „búcsúajándékaként” egy újabb pártkatonát erőltessen rá hazánkra. 2022-vel kapcsolatban egyvalami biztosnak látszik: jövő év elején a még regnáló kétharmad egy újabb fideszes pártkatonát rak a nyakunkba köztársasági elnök gyanánt, öt évre – közölte a szocialista politikus.  Az Országgyűlés igazságügyi bizottságának...
Kálmán Olga pár napja osztott meg Facebook-oldalán egy posztot, amelyben kifejtette véleményét a kormány koronavírus áldozataival szemben mutatott együttérzés hiányával – írja a Blikk.hu.   Magyarország világelső a koronavírus-halálozásban, 26 ezer élet, százezrek gyásza, soha el nem múló fájdalma... Orbán, Hollik! Komolyan kérdezem: milyen emberek vagytok ti?” – írja a bejegyzésben.   Ezután gurult el Józsefnénél a gyógyszer. A bejegyzés alatt természetesen nagy...
Az ismert ellenzéki megmondó ember Tamás Gáspár Miklós a Klubrádió weboldalán közzétett nyílt levélben szólította fel az ATV bojkottjára a csatornán megjelenő szakértőket, vendégeket, művészeket, politikusokat és újságírókat. TGM nyílt levelében arra reflektál, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa nagyjából egy hónappal ezelőtt úgy döntött, helyt ad az ATV csoporthoz tartozó Spirit FM ideiglenes használatra vonatkozó kérelmének, és...
Egyre több szolgáltatást hoz nehéz helyzetbe a koronavírus-járvány hazai alakulása. Most már a temetőkben is várólisták vannak – tudta meg az Index.hu. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi adatai szerint 2021. március 21. és március 28. között 3872-en vesztették életüket. A KSH ábrája jól szemlélteti, hogy 2020-ban 2801-en, 2019-ben 2469-en hunytak el az év azonos időszakában – írja az Index.hu. A...
Hivatalosan is bejelentették, azt amit azért már lehetett sejteni, Dobrev Klára a DK miniszterelnök-jelöltje Vasárnap délután hivatalosan bejelentették, hogy Dobrev Klára, a párt EP-képviselője lesz a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje az előválasztáson. Dobrev arról beszélt, hogy mindenki életében vannak olyan döntéshelyzetek, amelyek előtt nem szabad azzal foglalkozni, ki mit mond, alkalmasnak tartják-e erre vagy arra a feladatra, hanem valahol belül, saját...
Telex egyik olvasója küldött egy videót, amely szombaton készült a Deák téren: ezen az látszik, hogy a hétvége estéjére már olyan tűzforró lett a lazítások adta szabadtéri mulatozás heve, hogy még az úgynevezett mulatós estékből elmaradhatatlan vonatozás is előkerült nem sokkal este 9 után. A portálarról is beszámolt, hogy a közelben ugyan látott este rendőrt, akik igazoltattak itt-ott embereket, a...
A Demokratikus Koalíció elnöke május elsején arról beszélt: olyan világot teremtenének, ahol ha valaki teszi a dolgát, akkor magasra juthat. Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalára feltöltött videójában azt mondta: most, az idei május elsején nem a sör meg a virsli hiányzik, hanem az együttlét. Most már második alkalommal nem tudunk együtt lenni. Úgy fogalmazott: május 1. - ha akarjuk, ha nem - ontja...
Május elseje apropóján posztolt Facebook-oldalán a Párbeszéd társelnöke annak kapcsán, hogy az Alkotmánybíróság kimondta, a rabszolgatörvényt számos ponton át kell írni az Országgyűlésnek. A döntéssel kapcsolatban megjegyezte a politikus, most csak azt történt, amit eddig is tudtak: „a dolgozó nem rabszolga”.  Íme a teljes bejegyzés: Nem leszünk rabszolgák! Ma van május elseje, a dolgozók ünnepe. Ez az ünnep idén biztosan reménykeltő,...
Május elseje, a  munka ünnepe (korábban a munkások ünnepe) a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt ünnepnap, a magyar dolgozók helyzetét talán jól mutatja, hogy mik a vezető hírek ma. A fontos emberjogi ünnep előzményei egészen a brit ipari forradalomig nyúlnak vissza, amikor is egy gyártulajdonos, Robert Owen 1817-ben megfogalmazta és közzétette a munkások követelését, benne többek között az addig 10-16 órás...
Először azt hittem, hogy Hírcsárda, vagy valami politikai paródia- írja az egyik kommentelő Facebookon Fideszék csodálatos intézkedésére. Péntek éjjel megjelent az a rendelet, amely lehetővé teszi az éjszakai horgászatot május 1-től Magyarországon, no ebben még semmi könnyfakasztóan vicces nem lenne, ám ahogy  mondani szokták az ördög a részletekben lakozik. Az éjszakai horgászat lehetősége ugyanis – ahogyan több más, szombattól újra igénybe...
Magyarország szociáldemokrata pártja, az MSZP is megemlékezett a munkás mozgalom legfontosabb ünnepén. Mi, szocialisták és szociáldemokraták idén május elsején is együtt vagyunk Bár a közös ünneplésre nincs lehetőségünk, de összeköt minket a közös célunk, hogy jobb életet teremtsünk a dolgozó emberek számára. Azonban ne feledjük, hogy május 1 nem csak a munka ünnepe, ugyanis 17 éve ezen a napon lett hazánk...
Kimondta az Alkotmánybíróság: az ún. rabszolgatörvény több ponton is alkotmányellenes, így az Országgyűlésnek haladéktalanul módosítania kell azt, derül ki Szabó Tímeának, a Párbeszéd társelnökének Facebook-posztjából. A dolgozói jogokat megnyomorító rabszolgatörvényről 2018 telén a Mércén részletesen beszámoltunk: elfogadása után rég látott mértékű, országos tiltakozási hullám kezdődött, megmutatva, hogy a társadalom körében rettentő népszerűtlen szabályozásról van szó. Nem csak széles társadalmi tömegek mozdultak együtt a nép helyett a...
Nem talicska, hanem platós IFA, amivel a kormány a közpénzt elhordja, méghozzá „egy egész udvarra való” – mondta Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési frakcióvezető-helyettese az ATV-ben csütörtökön. De az ellenzék „ki fogja találni a módját annak, hogy mit lehet tenni” – tette hozzá. A Fidesz-KDNP-nek „két nagyon szent dolog van”: a hatalom és a pénz – jelentette ki. A héten...
Borítékolható, hogy lesz negyedik hulláma a járványnak, és ésszel kellene teraszozni, erről beszélt Jakab Ferenc virológus és Oroszi Beatrix epidemológus a Nyitás, vakcinák, hullámok című online beszélgetésen- írja a 444 Jakab Ferenc elmondta, hogy valószínűleg nem lesz olyan erős a negyedik hullám, mint a harmadik, de az biztos, hogy lesz, és nem hisz abban, hogy a vírus eltűnne. Orosz Beatrix...
Mint a Hír Hugó is beszámolt róla, hogy összeomlott az oltási időpontok foglalására kifejlesztett weboldal, miután Orbán bejelentette, hogy a Pfizer vakcinára is lehet jelentkezni. Most az Operatív Törzs egy nehezen értelmezhető magyarázattal rukkolt elő: "Kiss Róbert, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese azt mondta, a támadást felelőtlen emberek követték el, ehhez hasonló más országokban is előfordult már. Kiss a tájékoztató...
Kora reggel váratlanul kiderült, hogy 100 ezer Pfizer vakcinát beadnak ma. Ehhez az eeszt.gov.hu rendszerben kellett volna időpontot foglalni, azonban az kapásból összeomlott. Így sokan a kórházi oltópontoknál sorban állva reménykednek abban, hogy jut nekik oltás- írja a HVG Minden jel szerint a magyarok többsége nem vevő a keleti vakcinára, hiába sulykolja az Orbáni-propaganda, a magyaraknak mégis a nyugati Pfizer...