Egy kamu MSZP, azaz Magyar Szociális Párt néven létrehozott formáció is indul az önkormányzati választásokon, ez nyilván nem azonos Horn Gyula pártjával, a Magyar Szocialista Párttal. Figyeljen oda, nehogy csalás áldozta legyen.  Megkörnyékezte Lukácsi Katalint a teljesen ismeretlen Magyar Szociális Párt, hogy színeikben induljon el polgármesterként ősszel Szolnokon. Lukácsi azonnal elhajtotta őket. Értesüléseinket az MMM vezetőségi tagja is megerősítette, míg...
Az MSZP az iskolakezdés súlyosan érintő fideszes megszorító lépésére világított rá a közleményében, melyből kiderül, hogy a Fidesz ezzel átlagosan 20-40 ezer forintot vett el gyermekenként a családoktól. A magát plakátokon több milliárdért családbarátnak hirdető kormány a cafeteriába tartozó iskolakezdési támogatást úgy megadóztatta, hogy így már a munkáltatóknak nem éri meg ezt a juttatást a dolgozói számára elérhetővé tenni. A Fidesz ezzel...
Závecz Tibor szerint szoros lesz a verseny a két főpolgármester-jelölt között. A Fidesz közeli Nézőpont Intézet szerint viszont Tarlós István 8 százalékponttal vezet Karácsony Gergely előtt, az MSZP belső mérései szerint is hibahatáron belüli a különbség a Tarlós-Karácsony versenyben. Erről a Závecz Research igazgatója az ATV Start című műsorban beszélt. Závecz Tibor szerint ha Karácsony Gergely annyit tesz csak, hogy...
A jó svádájú ifjú liberális Orbán Viktorból egy igazi pocakos despota lett kormányzása alatt, ezzel az összes sztereotípiát beteljesíti.  Kezében a tangapapucsával, mezítláb, borostásan fotózták le Orbán Viktor Horvátországban. A Slobodna Dalmacija írta meg, hogy a magyar miniszterelnök Molat szigetén, Brgulje faluban bukkant fel. Vitorlással érkezett, a horvát lapot szemléző Index egy olvasójára hivatkozva azt írja, hogy Orbánt a hajó kapitánya kísérte el reggelizni...
Nincs egy napja, hogy beszámoltunk róla, hogy Balatonakarattya Fidesz-közeli polgármesterének kampány eseményén két ellenzéki aktivistát bántalmaztak, most a hatalmukat féltő Orbánisták egy szakszervezeti aktivistára támadtak. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) tiltakozó akciót szervezett a 10. Nemzeti Tanévnyitóra. A sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskolát jelölték ki helyszínnek, ahol Kásler Miklós miniszter is felszólalt, készülhettek a vágóképek a gyerekekkel a 30 fokos hőségben. A...
Gulyás Márton, azaz a Partizán csatornája három pontban értékelte a tegnapi ellenzéki budapesti kampánynyitót. Aki lemaradt róla, az itt vissza tudja nézni a teljes eseményt. És most következzék Gulyás Marciék értékelése, íme: Dolgok, amiket érdemes tudnod Karácsony Gergely tegnapi kampányindító eseményéről: 1) Soha nem volt még olyan főpolgármesterjelöltje Budapestnek, aki 23 kerületi polgármesterjelölttel közösen tudott volna kiállnia a kampány kezdetén a...
MSZP-sként gyakran érzem magam úgy bizonyos ellenzéki körökben, mint zsidó könyvelő gyerek a szalonnácik közt, tudja, hogy nem fogják bántani, mert nélküle még azt se tudják mi van, de mindig gondoskodnak róla, hogy sz@rul érezze magát. Persze azt is értem én, hogy egy kiadós MSZP szidással, pont úgy, ahogy szalonnáciék a zsidózással, át tudjátok hidalni a saját tehetségtelenségeteket, ötlettelenségeteket, nyomorotokat...
Hivatalosan is megnyitotta a kampányt Karácsony Gergely és az ellenzéki polgármester-jelöltek. Gitározó főpolgármester-aspiráns, Orbán ölében ülő Tarlós és rengeteg sárga-zöld sátor foglalta el a fővárosi Szabadság teret. Ha nem látta itt visszanézheti az összes beszédet, az eseményről készült teljes videót! A  tömeg Karácsony Gergely – és a huszonhárom ellenzéki polgármester-aspiráns – hivatalos kampánynyitójára érkezett és nagyjából két órás showt kapott...
Ujhelyi István és féltucat ellenzéki polgármester és polgármester-jelöltet jár a napokban Brüsszelben, egy olyan lépést készítenek elő, ami beverheti az Orbán-rendszer korsójába az utolsó szöget:  arról tárgyalnak, hogy  önkormányzatok ne a korrupt Orbán- kormánytól, hanem  közvetlenül az uniótól jussanak a forrásokhoz- derül ki az MSZP európai parlamenti képviselőjének leveléből. Székesfehérvár, Szombathely, Salgótarján, Szolnok, Hajdúdorog és Budapest Belváros leendő vezetőit hívtam...
"Maguknak kell kimosniuk a véres munkaruhákat a mentősöknek. Középkori állapotok uralkodnak Orbánék miatt" - olvasható a Demokratikus Koalíció közleményében. "Otthon, a család szennyesével együtt kénytelenek kimosni a véres munkaruhákat a mentősök. Ez egyáltalán nem higiénikus, ráadásul a mentős ruházatot csupán kilenc alkalommal lehetne tisztítani, utána új felszerelést kellene kapniuk, mégis hónapokig kénytelenek ugyanazt a szettet hordani." - írja a DK. "A...
A magyar demokrácia történetében példátlan eset történt, konkrétan egy Fidesznyik polgármester-jelölt, történetesen Matolcsy György korábbi felesége, Matolcsy Gyöngyi jelenlétében  megvertek 2 ellenzéki aktivistát, a támadóknak ő adott utasítást- derül ki az azonnali cikkéből Balatonakarattyai nyaralásán vette észre Nuszbaum Tibor, az LMP frakcióalkalmazottja és a Szomszédok forever facebookos mémoldal szerkesztője, hogy a Fidesz közeli polgármester, Matolcsy Gyöngyi, Matolcsy György jegybankelnök exfelesége,...
Kunhalmi Ágnes szerint a köznevelési törvény elfogadott módosításai súlyos jogsértéseket okoznak. Öt ellenzéki frakció közös beadványban kéri fel az Alkotmánybíróságot, hogy semmisítse meg a köznevelési törvény júliusban elfogadott módosításait. Az MSZP, a DK, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján a szocialista Kunhalmi Ágnes azt mondta, hogy a kormánypártok által elfogadott módosítások súlyos jogsértéseket okoznak. A képviselő úgy...
Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke a napokban tartott egy sajtóháttér beszélgetést, bár a számok azt mutatják, hogy Karácsony és Tarlós fej-fej mellett van népszerűségben, pesszimistább kép rajzolódik ki a fővárosi közgyűlés összetételét illetően.  Koránt sem biztos, hogy ha Karácsony Gergely nyeri meg a főpolgármesteri széket, akkor lesz a fővárosi közgyűlésben többsége, ugyanis egy 2014-es törvénymódosításnak köszönhetően  a fővárosi közgyűlésben...
Gyurcsány Ferenc egy Facebook posztban tette helyre a Fidesz propaganda legújabb hazugságait, ami igazából már nem is annyira új, hanem lerágott csont, hogy azt mondja a DK meg Dobrev lebontaná a kerítést... Íme Gyurcsány írása: Hű, de hülyék vagytok. A franc se akarja lebontani a kerítést. Ha már sok pénzt ellopva odaraktátok, hát maradjon. Nem kér enni. Miért fizetnénk milliárdokat...
Az egyik olvasónktól, Tibortól kaptunk egy beszámolót, melyből kiderül, hogy szem és fültanúja volt annak, hogy a Fidesz egyik budapesti képviselőjelöltje az utcán vitatkozik az aktivistákkal, akik közlik vele, hogy nem hajlandóak tovább ezt csinálni. Az elmúlt hetekben sorra születtek cikkek arról, hogy különböző településeken esik szét az Orbán-párt. Volt ahol az alpolgármester kitálalt a Fidesz vezetés mocskos üzelmeiről, valahol...
Világszerte nőtt a kanyarós megbetegedések száma, nagyrészt az oltásellenes kampányok miatt - áll az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön közzétett jelentésében, amely szerint 2019 első felében egyedül Európában csaknem 90 ezer kanyarós esetet regisztráltak. "A vakcinákkal kapcsolatban keringő téves információk épp olyan fertőzőek és veszélyesek, mint maga a betegség, amely a segítségükkel terjed" - idézi a közlemény Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a...
Jelentős értékre folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat egy 64 éves egykori főmuzeológus ellen a VIII. kerületi ügyészség. A vádlott több értékes műtárgyat tulajdonított el, köztük Kádár János szobrát Az ügyészség tájékoztatása szerint a vádlott 2016 őszétől 2017 októberéig, 20 darab kisplasztikát; 73 darab metszetet; 56 darab festményt tulajdonított el a rábízott gyűjteményből. Az eltulajdonított műtárgyak javarészt XX....
Szabálysértési eljárást indított a II. kerületi rendőrkapitányság Kerpel-Fronius Gábor momentumos és Temesvári Szilvia párbeszédes politikus ellen „gyülekezési joggal való visszaélés” miatt, az volt a vétkük, hogy Terézváros fideszes polgármesterének budai villája előtt tartottak egy sajtótájékoztatót. A két politikus sajtótájékoztatót tartott a Terézváros fideszes polgármestere, Hassay Zsófia budai villája előtt, ahol bejelentették, vagyonnyilatkozat-vizsgáló bizottság összehívását kezdeményezik, hogy kiderüljön, miből vásárolta magának...
Dobrev Klára, DK Európai Parlamenti képviselője a XV. kerületeben tartott egy sajtótájékoztatót, ahol a kormány propagandasajtójának aljaskodó kérdésére, erős számokkal levezette, hogy bizony a határkerítésre szánt pénzek jelentős részét is ellopták- szúrta ki az ellenszel.hu Dobrev Klára, sajtókérdésre szépen levezette, hogy bizony a Fidesz még a legfőbb politikájukra szánt pénzeket is ellopta. Dobrev kijelentette, hogy a kormány állítja, hogy közel...
Pár napja a Hír Hugó is beszámolt róla, hogy a Fidesz közeli milliárdos, Schmidt Mária a Facebook oldalán arról számolt be, hogy „váratlanul és puccsszerűen, azonnali hatállyal, indoklás nélkül” felmondott Lánczi Tamás, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány fenntartásában működő XXI. Század Intézet igazgatója, és több munkatárs is. Akkor, pontosan még nem lehet tudni, hogy mi áll...