Tartja a régi mondás, hogy a BKV-nak csupán 5 ellenfele van: a négy évszak meg az utasok. A régi szállóige újra aktuális, sorba jelennek meg cikkek, hogy a valódi melegrekord nem a strandokon, hanem a BKV járatain tombol. Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi politikusa egy kemény hangú közleményében jelezte, hogy rengeteg panasz érkezett a BKV-buszokkal kapcsolatban. A legtöbb járművön...
Hugó hangja
Eldől ki lesz a Fidesz kihívója: a héten kezdődik Ferencvárosban az előválasztás- itt vannak a részletek
A héten szerda reggel nyolc órától kezdődik Budapest IX. kerületében az előválasztás, így ebben a kerületben az ellenzéki hívei dönthetnek arról, hogy ki legyen az MSZP-DK-Momentum-LMP-Párbeszéd-Jobbik-Kétfarkú Kutya Párt által támogatott közös kihívója, Bácskai Jánosnak a Fidesz kerületi polgármester jelöltjének. Szerda reggel nyolc órától három napon át járulhatnak az urnákhoz a ferencvárosi állandó lakcímmel rendelkező ellenzékiek, hogy eldöntsék ki legyen a...
Mindössze 67 éves volt Máté László, az MSZP egykori pénztárnoka, majd alelnöke, de már régóta betegeskedett. Az agyvérzést még legyőzte, de az újabb betegséggel már ő sem bírt. Alapító tagja volt a Magyar Szocialista Pártnak, amelynek rövid időn belül pénztárnoka lett, nem is akármilyen. Legendák övezték munkáját, nagy szerepe volt abban, hogy 1994-re a párt túljutott a krízisen, és kormányzó...
Rézműves Benjámin Dánielt, a DK hodászi polgármesterjelöltjét a nyílt utcán, terhes felesége társaságában támadták meg rasszista indíttatásból, a fiatal ember a Mérce egyik szerzője is, magáról a következőket írja: szatmári cigány bölcsész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem politológia szakos hallgatója. A DK polgármesterjelöltje a következőket írja Facebookon a támadásról: Tegnap késő délután a budapesti Árkád előtt két kopasz férfi megtámadott...
Ahogy a Hír Hugó is beszámolt róla, Kövér László elment Erdélybe egy ifjúsági táborba és olyan kijelentéseket tett, amiből az következik, hogy a fideszes politikus szerint a magyarság 90 százaléka rossz hazafi. Kövér a magyarságot sértegető kijelentései nem maradt szó nélkül, Földi S. Péter az ismert ellenzéki véleményvezér egy kemény írásban teszi helyre, íme: Nem az a jó magyar, aki...
Hugó hangja
A vádhatóság régóta önmaga paródiája- Ujhelyi beszólt Fideszék mindent elsikáló főügyészének
Több tucat olyan korrupciós ügyet, visszaélést és nyílt törvénytelenséget fel lehet sorolni az elmúlt időszakból, amelynek következményeként egy demokratikus jogállamban simán elkergetnék a hatalomból a kormányzati maffiózókat és börtönbe vetnék a közvagyon gerinctelen lerablóit.- kezdődik Ujhelyi István, az MSZP Európai Parlamenti képviselőjének nyílt levele, melyben óvatosan beszólt a mindent elsikáló fideszes főügyésznek is, íme: De a miénk már nem demokratikus...
Hugó hangja
Elfogyott a gyógyszer: Kövér László kijelentette hogy, a magyarok 90 százalék rossz hazafi
Kövér László ismét nagyot ment. Erdélyben járt, egy ifjúsági táborba, ahol olyan kijelentést tett, melyből az következik, hogy a magyarok 90 százalékát rossz hazafinak tartja. Egészen új dolog, amikor egy politikus egy majdnem teljes nemzetet sért vérig. Kövér László, az országgyűlés elnöke Gyergyószentmiklóson osztotta meg demográfiáról alkotott gondolatait, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület nyári táborában szervezett pódiumbeszélgetésen. Ahol sikerült...
Hugó hangja
Itt is nagy bajban a Fidesz: a nagy múltú Pest megyei városban is megszületett a Fidesz-váltó összefogás
Több hónapos szerteágazó tárgyalássorozat után alakult ki az a váci – a város történetében minden eddiginél szélesebb politikai palettát felmutató – ellenzéki összefogás, melynek közös polgármesterjelöltjét sajtótájékoztató keretében mutatták be pénteken. Sokatmondó, hogy nem csupán a helyi önkormányzati testületben jelenleg is képviselt ellenzéki pártok (DK, MSZP, Jobbik), illetve civilek (SZAVAD és Vácért Lokálpatrióta Egyesület) álltak közös platformra a város tarthatatlan...
A Balaton part egyik legnagyobb tábora Fonyódligeten található, a több mint 1 km hosszú balatoni parttal rendelkező tábor 2010-ig a Somogy megyei önkormányzat tábora volt, majd az Erzsébet-táborok projekt keretében elkerült az államhoz. Idén már nem nyitott ki. Nem volt hajlandó érdemben válaszolni Rétvári Bence államtitkár Gurmai Zitának arra az egyszerű kérdésére, hogy mi a helyzet a fonyódligeti Erzsébet-táborral. Mint...
Hugó hangja
A jobboldali európai vezető kitálalt: Orbán nagy károkat okozott az európai demokrácia ügyének
Manfred Weber az Európai Néppárt frakcióvezetője szerint a francia államfő és a magyar kormányfő „szövetségén” bukott meg az ő bizottsági elnöksége – írja az Azonnali.hu. A CSU politikusa úgy véli: Orbán és Macron ezzel nagy károkat okozott az európai demokrácia ügyének. Manfred Weber volt a német közszolgálati ZDF csütörtök esti showműsorában Markus Lanz vendége. A bajor politikus szokatlan őszinteséggel beszélt...
Hugó hangja
Politikusbűznők klubja: Orbán szerb haverja és befogadott egy hazájában börtönre ítélt szökevénypolitikust
„Nem látom, miért jelent ez problémát ránk nézve” - válaszolta Orbán Viktor szerb haverja, Aleksandar Vucic elnök arra a kérdésre, nem érzi-e aggályosnak, hogy országa befogadta a korrupcióért 5 év börtönre ítélt korábbi thai miniszterelnököt Jinglak Sinavatrát. Vucic szerint, ha a kormány gazdasági vagy más előnyt remél az országra nézve abból, hogy útlevelet ad valakinek, akkor adjon, elvégre az útlevél...
Hugó hangja
Magyarország elvesztegetett egy évtizedet- éles kritikát mondott a közgazdászprofesszor az Orbáni-politikáról
A világgazdaság tartós lassulását a magyar gazdaság is megérzi, mert legalábbis egyelőre, vége a növekedés időszakának – figyelmeztetett Inotai András közgazdászprofesszor, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének korábbi igazgatója, aki szerint Magyarország elvesztegetett Orbán alatt egy évtizedet A terjedelmes interjút adott Inotai András közgazdászprofesszor a Népszavának, amelyben többek között arról beszél, hogy egyre több fiatal és nem csak fiatal mond le az...
Hugó hangja
Elsírod magad: iszonyat szomorú felhívást tett közre a Pest megyei kisváros önkormányzata
Az országos sajtó jelentős részre Budapesten működik, így sokszor nem is érzékelik dicső tollnokaink, hogy mekkora problémákkal is küszködik sokszor vidék Magyarországa Orbán uralkodásának 9. évében. Örkény városa Pest megyében található, Budapesttől nem több, mint 50 kilométerre, a kisváros a napokban egy segélykiáltással is felérő posztot tett közre Facebook oldalán: „ Hogy ne járjon gyerekcipőben a segítés” "Azoknak a gyerekeknek gyűjtünk ,...
Hugó hangja
Remekül működik a Fideszék gyűlöletpropagandája: megvertek egy nőt a Pest megyei falunapon
Az Orbáni-politika lényege rövid és tömör: mindig kell valakit gyűlölni. Hol ezt, hol azt de a lényeg ennyi. Az utóbbi hónapokban elkezdtek rájönni arra, hogy jaj hát a magyarokat már nem lehet annyira behergelni a migrncsok ellen így új gyülőlet célpontot néztek ki maguknak, ők a melegek. Mindenkit szeretnék az elején megnyugtatni, mint ahogy Hitlerék aljas gyűlöletre épülő ócska politikája...
Hugó hangja
Tovább porlad a Fidesz: most egy teljes város vezetése hagyta ott a lezüllött kormánypártokat
Most már szinte naponta jelenik meg egy hír arról, hogy kilépnek fontos Fidesz vezetők a szebb napokat is megélt kormánypártból. Szombathelyen a város Fideszes alpolgármestere, Szarvason a polgármester környékén vannak balhék. Azonban ami most történt egy Nógrád megyei kisvárosban példátlan: Szécsény város teljes fideszes vezetés hagyta ott Orbánékat. A Nógrád megyei Szécsény önkormányzata csütörtökön közleményt adott ki arról, hogy a...
Hugó hangja
Hivatalosan is aláírták: megszületett a Fidesz-váltó szövetség azon a településen is, ahol ez reménytelenek látszott
Sokan egy lyukas két fillért nem adtak volna azért, hogy létrejön egy megállapodás az ellenzéki szereplők között Budapest IX. kerületében, Ferencvárosban. Azonban ennél is jobb dolog történt, hiszen ilyen széles körű Fidesz-váltó szövetség sehol máshol nem jött létre az országban. Jancsó Andrea az MSZP, DK, Momentum, Párbeszéd és a Jobbik helyi szervezetei által támogatott polgármester-jelölt valamint az LMP, Kétfarkú Kutyapárt...
Hugó hangja
Felmondott az ismert professzor: Orbánék sikeresen vágják taccsra Budapest egyik legrégebbi egyetemét
Török Gábor, Magyarország egyik legismertebb, médiában is gyakran szereplő politológusa távozik a Budapesti Corvinus Egyetemről - tudta meg a 24.hu. Az Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) női bizottságát is elnöklő Török Gábor 22 év, azaz 44 egyetemi félév után közös megegyezéssel távozik az idén magánegyetemmé váló Corvinusról, ahol docensként dolgozott - erősítette meg a politológus a 24.hu értesülését. A portál szerint a...
Ilyen erős jel még nem érkezett arról, hogy igazán nagy baj közeleg. Az amerikai állampapírpiac eddigi legerősebb jelzését küldte arról, hogy hamarosan recesszió közeleg az Egyesült Államokban. Márpedig ilyenkor jellemzően kő kövön nem marad- írja a napi.hu A globális gazdaság növekedésére vonatkozó aggodalmak és az amerikai-kínai kereskedelmi háború egyaránt idegességre adnak okot a befektetőknek. Erre tett még rá egy lapáttal...
Hugó hangja
Az MSZP-s politikusnak elege lett: bejelentette, hogy büntetőfeljelentést tett- mutatjuk a részleteket
Emberek tucatjai halnak bele abba, hogy évek óta elmarad az azbesztmentesítés a Heves megyei Lőrinciben lévő volt eternitgyár területén. A szocialista Korózs Lajos ezért büntetőfeljelentést tesz. „Büntetőfeljelentést teszek gondatlanságból eredő emberölés vádjával” – jelentette be a politikus csütörtökön egy sajtótájékoztatón. A volt eternitgyárból származó por, a kék azbeszt, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat jelentése szerint a tüdő mélyrétegeibe ágyazódik...
A májusi Európai Parlamenti választások óta Hódmezővásárhelyen titokzatos módon 1161 fővel nőtt a mostani októberi önkormányzati választások előtt a választói névjegyzékbe felvett szavazók száma – írtuk tegnap. Mára már némileg közelebb kerültünk a titok nyitjához – ha azt teljes egészében megfejteni még nem is tudjuk. A jegyző vizsgálata segít. Szerb szál látszik valószínűnek. „A vizsgálat arra derített fényt, hogy a...