Gyorsul az elszegényedés Magyarországon- hívta fel a figyelmet Korózs Lajos az MSZP szakpolitikusa. „Ha megnézzük az inflációt érintően minden egyes kiadási főcsoportban Magyarország az élen van, különösen az élelmiszereket illetően toronymagasan az első helyen vagyunk” – mondta Korózs Lajos, az MSZP alelnöke sajtótájékoztatóján. Európai összehasonlításban azt mondhatjuk, hogy háromszorosa az európai átlagnak a magyar inflációs ráta.  „Az árak az egekben,...
Az MSZP frakcióvezetője, Tóth Bertalan tavaly bobszőr is  jelezte, hogy az ársapkás PB-gáz palackokkal trükköznek a cégek. Ez a figyelmeztetés az Orbán-pártról teljesen leperget, most rájöttek, hogy igaza volt az MSZP-nek. Jó reggelt kívánok Németh Szilárd!- írja Tóth Bertalan a Facebookok.  Miután Orbánék és a fideszes képviselők tavaly több körben is megakadályozták, hogy bezárjuk a palackos PB-gáz csomagolásával trükköző cégek...
Erős a verseny, hogy ebben a riportban egy kérdezni nem tudó 444-es riporter, vagy a válaszolni nem tudó kormányzati kommunikációs szakember a gázabb-e? A 444 azzal a felütéssel vadászta le Balásy Gyulát, aki egy virtigli  NER milliárdos, hogy egy kicsit kifaggassa a munkájának kulissza titkairól milliárdossá lett propaganda gyárost. Az állami kommunikációval foglalkozó cégeinek 44 milliárd forintos adózott nyeresége volt...
Szeged után Salgótarján az egyik legerősebb baloldali végvár, így nem mindegy, hogy az MSZP kit támogat Nógrád megye székhelyére polgármesternek. Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, országgyűlési képviselő újabb öt polgármestert, polgármester-jelöltet jelentett be, akiket támogat a Magyar Szocialista Párt. 2024-ben az önkormányzati és az európai parlamenti választások egy napon lesznek megtartva- hívta fel a figyelmet Kunhalmi a sajtótájékoztatója elején. A...
Június elsejétől házon belülről érkezik két új vezető az ATV Csoporthoz. A televízió kreatív igazgatója lett a Spirit FM-et is irányító Korvin Tibor, míg az új művészeti vezető Balogh Ferenc lett, közben a Spirit FM reggeli műsora is megszűnik, így távozik a csatornától Lampé Ágnes- írja a Média1 A Media1 információi szerint bizonytalan időre felfüggesztik a 92.9 Spirit FM Aktuál...
A Media1 számolt be róla, hogy ismét komoly problémával néz szembe a Klubrádió, most nem a médiahatóság okozhat fejvakarást a rádió környékén, hanem az, hogy jelentősen csökkent a Klubrádió adományokból származó bevétele és a vállalat profitja A Média1 szúrta ki, hogy közzétette a 2022-es pénzügyi beszámolóját a rádiót működtető Klubrádió Zrt., amiből kiderül, hogy bár nőttek a reklámbevételei viszont a...
„Ne hívjuk ezt költségvetésnek, ez egy kamu tákolmány. Papírra vannak nyomtatva szavak és számok, de jelentősége nincsen, mert számtalanszor módosíthatják rendeleti úton” – mondta Vajda Zoltán, a Parlament Költségvetési Bizottságának MSZP-s elnöke az ATV Start című műsorában az idő előtt benyújtott 2024-es költségvetéssel kapcsolatosan. Bődületes butaság nyáron beterjeszteni a jövő évi költségvetést, hiszen minden európai kultúrállam valamikor decemberben tárgyalja ezt....
Budapest XXI. kerülete az utóbbi időben a Fidesz hatalmi marakodásától hangos, miután a választásokon sokszor leszerepelt Németh Szilárd feloszlatta a csepeli Fideszt,  Borbély Lénárd a kerület polgármestere kikerült a kormánypártból. Hiába nyert zsinórba több választást is az ősbalos kerületben Borbély Lénárd Csepel polgármester, kitették a szűrét az Orbán-pártból.  A Fidesz országos választmányának elnöksége ugyanis elutasította Borbély Lénárd csepeli polgármester és...
A kormány szándékaival teljesen ellentétes folyamatok zajlanak az oktatásban, egyre kevesebb a szaktanár, a státusztörvény pedig csak elrettentő erővel hat a diákokra. Hiller István, az MSZP Választmányának elnöke, országgyűlési képviselő az ATV Egyenes Beszédben elmondta, az ellenzéknek nem szabad hagyni belerángatni magát a kormány játszmáiba, saját álláspontot kell képviselnie az ellenzéki politikusoknak. A kormány számára csak a saját felfogása szerinti...
Titokban nyomtatták az Orbán Viktor életéről szóló könyvet, amely a miniszterelnök 60. születésnapjára, közösségi finanszírozással jelent meg. Stefano Bottoni magyar-olasz történésszel, a könyv szerzőjével az elmúlt húsz év bűneiről és arról beszélgettünk, hogy az elnyomó hatalom pontosan olyan jól nevelt sajtót és társadalmat szeretne, amilyen Magyarországon is van- írja az RTL weboldala Stefano Bottoni 1977-ben született Bolognában, olasz apától és...
Egy fideszes képviselő javaslatára a Pest megyei város, Dunakeszi Fideszes vezetése összességében több, mint 20 milliónyi jutalmat markolhatott fel- írt a meg a Telex Alig egy év volt tele a sajtó azzal, hogy a többmilliós jutalmat markolt fel Dunakeszi fideszes polgármestere. Minden jel szerint nem volt elég neki a suska, most egy fideszes képviselő terjesztett be erről javaslatot a képviselő-testületnek,...
Piaci szempontból nem tűnik túl sikeres vállalkozásnak a kormányközeli tévézés és rádiózás. A Média1 arról számolt be, hogy tetemes veszteséget termelt 2022-ben a HírTV Zrt. ésveszteséges lett a júniusban megszűnő Karc FM-et működő Karc FM Média Kft. is. A gazdasági társaságoknak a pénzügyi beszámolójukat május 31-ig kellett benyújtaniuk közzétételre, ezeket szemlézte a Média1 és kiderült, hogy komoly veszteséget szedett össze...
„Mészáros Lőrinc nem gázszerelő” – ezzel a mondattal kezdte napirend előtti felszólalását az MSZP-s Komjáthi Imre, aki szerint Magyarország leggazdagabb embere nem az, akit konvektor cserére hívna az ember, viszont olyanok már nem nagyon vannak az országban, akik ki tudnának cserélni egy konvektort. Az MSZP társelnöke szerint Mészáros biztos ki tudna még cserélni egy strangot, de már régóta olyan dúsgazdag...
A 24.hu készített egy összeállítást arról, hogy átlagosan 305 ezer forintba kerül a B kategóriás jogosítvány megszerzése, ám ez az összeg felmehet egészen 500 ezer forintig is. Ami a legnagyobb probléma, hogy hivatásos kategóriákra, tehát teherautó- és buszvezetőnek alig jelentkezik valaki. A 24.hu összeállításából kiderül, hogy jelentőset drágult a jogosítvány megszerzése, a   Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2022...
A Népszava számolt be róla, hogy a Tolna megyei Döbrököz polgármestere is megsérült a 65-ös úton, a murgai elágazásnál kedd délután történt balesetben. A rendőrség a honlapján azt írta, az egyik gépkocsi Hőgyész és Kéty között egy kanyarban átsodródott a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött a szemből szabályosan érkező autóval. Az átsodródott gépkocsit vezető 23 éves férfi beszorult a járműbe, amely...
Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese az ATV A nap híre című műsorában  többek között arról beszélt, hogy az egyre romló reálbérek már a középosztályt is érintik, folyamatosan csúszik le a dolgozói réteg is, az infláció pedig majd’ egy havi bért vett ki az emberek zsebéből. Harangozó Tamás elmondta, az infláció és a reálbér csökkenés együttese már komoly életvitel változásra kényszeríti...
Karácsony Gergely a Facebookon mutatta be a számokat. Már most brutális mértékben nőt meg Budapest önkormányzatának az adóterhe, de ezt a kormány egy dokumentum szerint tovább akarja 2024-re növelni. Karácsony Gergely a Facebookon arról ír, hogy míg Tarlós István idején a főváros csupán 5 milliárd forint szolidaritási adót fizetett a kormánynak, most 2023-ban már több, mint 11-szeresét, azaz 58 milliárd...
A 444 számolt be egy pár napja arról, hogy egy nyers híradós felvételen autósokat kérdez a köztévé riportere a Lánchíd autómentessé tételéről, azonban a híradóba már a vágás után  csak a negatív vélemények kerültek. Az RTL Klub elérte az egyik megszólalót, aki értetlenül állt a helyzet előtt. Az RTL Klub-nak nyilatkozott az egyik megszólaló az MTV botrányba fulladt riportja kapcsán....
„Varga Mihály pénzügyminiszter egy olyan költségvetésről beszélt, amely egy nem létező, kamu költségvetés. Ez egy „gagyi tákolmány” ” – mondta Vajda Zoltán, a Parlament Költségvetési Bizottságának MSZP-s elnöke a Spirit FM műsorában a benyújtott 2024-es költségvetéssel kapcsolatosan. A Költségvetési Bizottság elnöke elmondta, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter egy olyan költségvetésről beszélt, amely egy nem létező, kamu költségvetés. Ez egy „gagyi...
Varju László, a DK képviselője közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy  Orbán Viktor és Szijjártó Péter piszkos alkuja miatt fizetjük az európai ár sokszorosát a gázért Varju László hangsúlyozta, hogy hiába ment már 30 euró alá is a gáz világpiaci ára, a kormány idén több mint kétszer annyiért, 65-70 euró körül veszi a gázt  és már jövő évre is...