Az Oxfordi Egyetemen működő Reuters Intézet többek között vizsgálat a magyarországi médiahelyzet is. A jelentésből kiderül, hogy a HVG és az RTL Klub Magyarország legmegbízhatóbb hírforrásai, s a közmédiának hisznek a legkevesebben- szúrta ki a Média1 Összességében botrányos a magyarok véleménye a hazai sajtótermékekről, ez az is mutatja, hogy tovább csökkent a sajtóba vetett bizalom 2022-ben Magyarországon- derül ki a...
Győr-Moson-Sopron megye székhelyén kezd botrányba fulladni a Fidesz elit hatalmi marakodása. A botrányba belebukott Borkai Zsolt bejelentette, hogy elindul polgármesternek, a Fidesz felsőbb szintekről üzent neki. Az ATV Híradóján keresztül üzenget egymásnak a hatalmon magrakodó győri Fidesz elit. Borkai Zsolt egy hete jelentette be, hogy függetlenként elindul a jövő évi önkormányzati választásokon. Most Dézsi Csaba Győr jelenlegi fideszes polgármester üzent...
Nem hagyta szó nélkül Flour Tomi, hogy az MTV díjátadó ceremóniáján többek között Tóth Gabit és az Ismerős Arcok zenekart díjazták. A Magyar Telebízóhoz (ami manapság MTVA néven fut) kötődő Petőfi Zenei Díj-átadó leginkább a klientúra kifizetésére hasonlított most. Ez esemény nem is maradt kritika nélkül, Flour Tomi elég élesen bírálta az eseményt. Megveregetik egymás vállát az elvtársak, a popzene meg...
Éles kritikát kapott Varga Mihály, pénzügyminiszter: a jövő évi költségvetés tervezete egy ócska és gagyi tákolmány, melyhez még javaslatokat sem érdemes komolyan tenni, hiszen komolyan vehetetlen- mondta Vajda Zoltán, MSZP-s képviselő, az ATV-ben. A héten tartották a parlamenti vitát a költségvetésről, Vajda Zoltán ezzel kapcsolatban elmondta, sok észrevételt és kritikát fogalmaztak meg a költségvetés-tervezettel kapcsolatban, azonban érdemi javaslatokat nem is...
Hugó hangja
Nem várt fordulat: a Fidesz fontos polgármestere is éles kritikát mondott a kormány döntésről
Karácsony Gergely többször adott hangot annak, hogy igazságtalan az az adómérték, amit az önkormányzatoknak fizetniük kell. Nincs egyedül a kritikával, a Fidesz egyik fontos polgármestere is éles kritikát mondott a kormány döntésről Karácsony Gergely június elején jelentette be, hogy a jövő évre tervezett szolidaritási adó mértékének jogszerűsége miatt bírósághoz fordul a Fővárosi Önkormányzat. A főpolgármester kiemelte: a jövő évi költségvetésben...
Hugó hangja
Blikk: elképesztő dolog történt, amikor Gálvölgyi János betegsége után újra színpadra állt
Gálvölgyi János május elején került kórházba, egy ország szurkolt az ismert színész- humorista felépülésért. Most a Blikk elképesztően lélekemelő dolgokról számolt be: Gálvölgyi újra színpadra állt, s megérezhette a közönség valódi szeretetét. Gálvölgyi János kálváriáját egy ország figyelte. Május elején az ismert színész-humorista kórházba került. A légzési nehézségekkel küzdő művészt családja szállította be a kórházba, mivel hiába hívtak mentőt az...
Hugó hangja
Az ellenzék megheckelte a parlamentet: egész éjjel bent maradtak, a vitát nem tudják lezárni (+videó)
Reggel hét óra, még tart a pedagógus “bosszútörvény” vitája tegnap délután fél négy óta. Közben kint világos lett. Kint biztos- eképpen számolt be a Facebookon Harangozó Tamás az MSZP parlamenti képviselője Tegnap délután 15:30 perckor kezdődött a pedagógusok státusztörvényéről szóló vita a parlamentben, a tanárok és a diákok hosszas tiltakozása ellenére. A parlamenti vitát a Kossuth téren az Egységes Diákfront...
Ilyés Márton, a Momentum elnökségi tagja a Facebookon jelentette be, hogy egy francia precedens alapján, akár az Európai Bíróságig is elvinné a Momentum a NER-es távközlési cégek monopol helyzetét. A Momentum politikusa szerint az orbáni gazdaságpolitika a fideszes oligarchák megerősítésére törekszik, mivel egy kézbe játszotta a hazai távközlési cégek többségét: a UPC-t, a Vodafone-t, az Antenna Hungáriát, az Invitel-t, a...
Hugó hangja
Hiller István a parlamentben a Fidesznek: ebben a vitában nem vagyok hajlandó részt venni (+videó)
A magyar oktatás és a magyar kultúra helyzetéről és állapotáról beszélt Hiller István a parlament ülésnapján, a beterjesztett, jövő évre vonatkozó költségvetésterv szemszögéből. Az MSZP választmányi elnöke, országgyűlési képviselője elmondta, a kormány teljesen rossz szisztémában gondolkodik az oktatással és a kultúrával kapcsolatban is. A korábbi oktatási- és kultuszminiszter elmondta, a Fidesz egy olyan kormány-struktúrát épített ki, melyet legitimnek tart, de...
A Telex megszerzett egy minisztérium által kiküldött levelet, amiből kiderül, hogy a kabinet komoly jegyár drágításra készül. Július 1-től a MÁV-, a Volán-, és HÉV-közlekedésben, elsősorban a rövidebb távolságokon jelentősen emelkednek az árak. A Telex megszerzett egy minisztériumi levelet, amiből kiderül, hogy Július 1-től a MÁV-, a Volán-, és HÉV-közlekedésben, elsősorban a rövidebb távolságokon jelentősen emelkednek az árak. A lap megkereste...
Hugó hangja
Kiderült, hogy a TV2-nél egy főnök megtiltotta, hogy kiengedjék a kész hírt Vágó István haláláról
Meglehetősen súlyos dolgokról szerzett tudomást a Media1 azzal kapcsolatban, miért nem közölt hírt a TV2 hírportálja, a Tenyek.hu április 29-én egész nap arról, hogy meghalt az egykori műsorvezetője. Teljesen elhallgatta április 29-én a Tények hírportálja, a tenyek.hu Vágó István halálát, így a TV2 közönsége csak este, a Tények című tévéműsor adásából értesülhetett a csatorna volt műsorvezetőjével történtekről, ami egyébként szinte...
Ha meglátja a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb számait Varga Mihály, pénzügyminiszter biztos, hogy a fejéhez fog kapni. Ugyanis lesújtó számok jöttek a magyar gazdaság háza tájáról. Bár Orbán Viktor és csapata roppant kreatív abban, hogy a saját hibájukat mindig másra fogják. Mostanában leginkább Brüsszelre vagy az EU-ra, már izgalommal várjuk azt a propaganda szöveget, amivel azt, hogy 8,3 százalékkal csökkent...
Az RTL Klub közleményt adott ki egy kriptokereskedési weblap a Cápák között című műsor befektetőinek nevével visszaélve hirdeti magát. Egy szó sem igaz a cég reklámjából. Az RTL üzleti showműsorának Cápáiról valótlanul állítják, hogy a Cápák között egyik adásában automatizált kriptokereskedési platformon többszörözték meg pénzüket- olvasható az RTL közleményében Nem ez az első alkalom, hogy internetes csalók az RTL Cápák között...
Hugó hangja
Gurmai Zita a parlamentben a Fidesz államtitkárnak: maguk süketelnek és csak süketelnek (+videó)
Gurmai Zita a nyugdíjasok érdekében szólalt fel parlamentben, kérdéseire a Fidesz államtitkár kitörő válaszokat adott. Az MSZP-s képviselő viszontválaszában közölte, a mellébeszélő államtitkárral: maguk csak süketelnek, süketelnek és normális választ nem tudnak adni. A nyugdíjasok egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, hiszen a korábbi nyugdíjemelést az Európa-rekorder infláció felemésztette. A kormány pedig spórol a nyugdíjasokon, nem tudni terveznek-e évközi korrekciót, Gurmai Zita...
Hugó hangja
Lebukott a pénzügyminiszter: Varga Mihály terveiből drámai pénzügyi helyzet rajzolódik ki
Dr. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője írásbeli választ igénylő kérdést nyújtott be Varga Mihály pénzügyminiszternek, ugyanis a kormányzati tervekből drámai pénzügyi kilátások rajzolódnak ki. Dr. Tóth Bertalan azt a kérdést tette fel a pénzügyminiszternek, hogy valóban 425 forintos euróval számol-e a kormány októberre, hiszen az üzemanyagok jövedéki adójának jövő év eleji, brutális emeléséből és a hozzá kapcsolódó kormányzati indokolásból ez...
Az utóbbi hónapokban a TV2 igen jó számokat produkált, a csatorna egyik legfontosabb húzóműsora a Szerencsekerék. Most fordulhat a a kocka, ugyanis az RTL Klub műsorgyártója leigazolta TV2-s produkció egyik kulcsemberét. Bányai Gábor kreatív szakember az RTL klubnak műsorokat gyártó Scripted Productionsnél folytatja karrierjét a TV2 után, ahol számos nagy sikerű produkció fűződött a nevéhez- írja SorozatWiki értesülései alapján a...
Hugó hangja
Újabb riportalany szólalt meg, aki állítja, hogy a Fidesz média meghamisította a mondani valóját
Az MTV hamisítási botrány után áll a bál újra, most az egyik Fidesz közeli Facebook videógyáros oldal keveredett hamisítási botrányba. Egy Eszter nevű budapesti lány mondanivalóját vágták meg- szúrta ki a Telex Nem csak az MTV hamisít, derül ki egy Eszter nevű budapesti lány Facebook posztjából. A kormánypropaganda manipulálta a nyilatkozatát, a riporter mindenképpen azt akarta kimondatni vele, hogy Karácsony...
A K-Monitor Facebook-oldalán „NYITVA VAN AZ AGANCSKAPU!” címmel írt arról, hogy a 2021-es vadászati kiállítást szervező állami projektcégnél (Egy a Természettel Nkft.) a céginfó szerint még 18-an dolgoznak. Annak ellenére, hogy a vadászati világkiállítás már két éve lement, még mindig több tucat embernek fizetnek ki bért a projektcégben. A 2022-es beszámoló szerint ugyanakkor tavaly még 26 fős volt a létszám,...
Szelényi Zsuzsa szerint egykori pártja, a Fidesz 2019-ben volt a csúcson, ez már a hanyatlása időszaka- mondta a HVG-nek A HVG-nek Szelényi Zsuzsanna, a Fidesz, majd az Együtt volt képviselője arról beszélt, hogy Orbán Viktor nélkül a rendszer nem létezik, valószerűtlen, hogy a kormányfő nyugdíjba akarna menni, a Fideszt más nem is tudná egyben tartani. Szerinte a Fidesz 2019 körül...
Hugó hangja
Vérlázító lépés: 40 forinttal is drágulhat a benzin a tervezett adóemelés miatt- itt vannak a részletek
Titokban a kormány felemelné egy most készülő törvényben a benzint és a gázolajat sújtó adókat. Több cikk is beszámolt róla, hogy a térségben így is Magyarországon a legdrágább az üzemanyag, a mostani adóemelésnek köszönhetően vélhetően a Közép-Európa rekorder benzin árak tovább fognak emelkedni. A térségben Magyarországon a legdrágább az üzemanyag és vélhetően Orbánék ezt a remek pozíciót kívánják megőrizni azzal...