Ma az ellenzéki pártok közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy elindítják közös korrupcióellenes népszavazási kampányukat.  „Egyetért-e Ön azzal, hogy a korrupciós bűncselekmények büntethetősége legalább tizenkét év elteltével évüljön el?” Erre a kérdésre lehet majd népszavazáson válaszolni, ha sikerül összegyűjteni országosan 200 ezer aláírást.- írja cikkében a 444 A portál beszámolójából az is kiderül, hogy Vágó Gábor volt LMP-s képviselő, a Korrupcióellenes...
Lendvai Ildikó ismét egy remek írást tett közre. Ezúttal a zavargásokat hallucináló vagy épp kamuzó Németh Szilárd kapta meg a magáét   Lendvai Ildikó időről-időre megírja a véleményét, s mindig öröm olvasni. Most épp a Népszavában tette helyre a zavargásokat vizionáló Fideszeseket: Muszáj lesz megtanulnom zavarogni. Vagy zavargani – tessék, még azt sem tudom, hogy mondják helyesen. Ebből is látszik, hogy...
A teljes magyar média beszámolt arról, hogy az Origót és a Ripostot elmarasztalta a bíróság, kivétel ez a két propagandamédium. Gulyásék segítettek nekik. Gulyás Márton és csapata plakátokat ragasztott ki a szerkesztőség előtt és bekéredzkedve a szerkesztőségben, melyben szerették volna felhívni a propagandisták figyelmét az elmarasztaló bírósági ítéletre, és arra, hogy erről nem tudósítottak. Ne felejtsd el feltekerni a videóban...
Az ATV nem kecmeccel: belső vizsgálatot indított Demcsák Zsuzsa ellen, hogy kiderítse pontosan mi is történt péntek reggel a stúdióban. Aki nem látta volna, Demcsák Zsuzsának sikerült az MSZP-s politikussal egy olyan riportot készítenie, amit még az Echo TV is megirigyelt volna. Az Ön nem lopna és a Magyarországon demokrácia van bizonygatása teljes vehemenciával kérdések azért még Echo TV...
Erős a verseny, hogy a kormány politikája siralmas vagy röhejes. Az utóbbi mellett tették le a voksukat a humoristáink, akik ismét hülyét csináltak a Fidesz politikájából. Sőt a legkeményebb humor amiben van is igazság. Egy-egy poén arról is árulkodik, hogyan készülhet a kormány propaganda videói. Persze a fő téma nem ez, hanem a szokásos Sorosozás. Istene de büszke lenne Hofi,...
Az MSZP egy olyan javaslatot tett le az asztalra, amivel valóban jelentősen lehetne a lakossági terheket csökkenteni. Az MSZP törvényjavaslatot nyújtott be, hogy a kormány csökkentse tovább a lakosság rezsiköltségeit, írja az Index. A szakmailag alaposan kidolgozott javaslat háttere egy korábbi  adatigénylésből derült ki, hogy a földgáz állami nagykereskedelmével foglalkozó cégnek valójában 2016-ban 50,8 milliárd forinttal több volt a bevétele, mint a...
Konkrét megállapodási javaslatot tett az MSZP a DK-nak, akár a hétvégén   megszülethet az összefogás a két párt között. Ha lehet hinni Gyurcsánynak, hogy a DK-nak és neki nincsenek előfeltételei a két párt megállapodásával kapcsolatosan, akkor akár a hétvégén is megszülethet a 2018-as választásokra a baloldali összefogás. A fordulatot az MSZP hajdúszoboszlói frakció ülése hozta, a labda most már...
Tegnap az ATV Egyenes Beszéd című műsor vendége volt Farkasházy Tivadar, aki igen élesen világított rá a Fidesz kormány elmúlt nyolc évének az eszenciájára. Farkasházy a műsor első részében a Soros-tervről beszélt, majd rámutatott, hogy ez miről is szól valójában: A Fidesz ugyanezt akarja, hogy ne a szegénységről, ne a társadalmi különbségekről, ne az oktatásról, ne az egészségügyről, ne a korrupcióról...
Egy picit nem figyeltek oda és nagyon csúnyán lebuktak. Ma beismerte véletlenül a Fidesz, hogy ők Európa legaljasabb kormánya- felszisszent a bakijukon Európa. Ma szavazott az Európai Parlament (EP) egy portugál baloldali képviselő, Ana Gomes javaslatáról, aminek az volt a lényege, hogy az EP vizsgálja ki az azeri megvesztegetési pénzalap ügyét. Ebből a forrásból Magyarországra is jutott 7 millió dollár, éppen...
Fontos munkát nem lehet amatőrökre bízni, cég hibátlan referencia munkákkal rendelkezik, pl a BKK elektromos jegyrendszer... vagy az Origó átjátszása a jelenlegi tulajdonosnak. Igen-igen nem tévedés a T-Systems Magyarország Zrt.-t bízta meg a paksi bővítés lebonyolításáért felelős MVM Paks II Zrt. azzal, hogy készítsen tanulmányt a felépítendő erőmű kiberbiztonsági követelményeiről – írja a Zoom.hu a Közérdekvédelmi Központ által nyilvánosságra hozott...
Minden jel szerint nem tud egy Fideszes politikussal olyan történni, hogy ne hazudozzon vagy legalább ne beszéljen hülyeséget. Kósának ma mindkettőt sikerült összehoznia.   Aki azt remélete, hogy  magát miniszterré feltornázó Kósa Lajos nem fog hülyeséget beszélni csalódnia kellett. A Magyar Időknek adott szerdai interjújában felvette a fonalat, amit Németh Szilárd kezdett el szövögetni a nemzetbiztonsági bizottság ülése után, miszerint Gulyás Márton,...
A baloldali aktivista versét a Kossuth téren olvasta fel, vastapsot kapott- nem véletlen! Orbán Viktor volt a múzsája a költeménynek, mely gyakorlatilag összefoglalta Orbán 8 éves országlását. Sok műfajban tiltakoztak már aktivisták, azonban eddig egy ritkábban alkalmazott eszközhöz nyúlt azaz aktivista, aki a Kossuth téren olvasta fel versét. Rímekbe szedte  mindazt, amiért sokan úgy gondoljuk, Viktornak mennie kell. Tekerd fel...
Tegnap Németh Szilárd kamerába hazudott, de estére lebukott, hiszen a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában határozottan cáfolt.  A HírHugó is beszámolt arról, hogy tegnap a Nemzetbiztonsági Bizottság ülése után Németh Szilárd megnevezte, hogy ki az a három személy aki utcai zavargásokat készít elő: Schilling Árpád, Jászai Mari-díjas rendező, Gulyás Márton és Vágó Gábor. Majd utána...
Rogán Antal helyett Németh Szilárd volt az, aki a Nemzet Biztonsági Bizottság ülésén megnevezte azokat, akik ősszel zavargásokat szerveznek szerintük! Figyelem! Durvább névsor következik, mint a Foci huligánok! A mai nemzetbiztonsági bizottság ülése után, Németh Szilárd a sajtó nyilvánossága előtt megnevezte azokat a személyeket, akik őszre utcai zavargásokat szerveznek, ezáltal nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek Magyarország számára- írja a Sztárklikk Érthető, hogy Némethnek...
Egy teljesen nevetséges magyarázkodást tett közre a Pesti Srácok, pontosabban Paraszt Srácok, bértollnoka a botrányos mondataival kapcsolatban. A Heti Válasz nevű szintén Fidesz médiumban próbálták mosdatni propagandista kollégájukat botrányos szavaiból. A tűrhőség köbhatványa, hogy még a saját olvasóit is megpróbálják hülyének nézni. Mint mi is megírtuk, Szarvas Szilveszter, a Pesti Srácok nevű Fidesz gyűlöletoldal egyik főtollnoka, az agitprop osztály másik csodás...
Egy olvasónk számolt be nekünk arról, hogy Ózdon milyen állapotba került a büszke kormánypárt miután elvesztette a város irányítását. Olvasónk arról számolt be, hogy Ózdon a helyi Fidesz iroda környékén már egy ideje tarthatatlan állapotok vannak. Áll a piszok az utcán az iroda előtt, a lakok hiába kiérik a pártot, hogy számolja fel a tarthatatlan helyzetet és takarítsa az...
A Jobbik rengeteg trükköt alkalmaz kommunikációja során, mellyel lényegesen erősebbnek mutatja magát. De ez csak illúziókeltés. A valóságban azonban a király nagyon meztelen. Kommunikációs szakemberek a 2010 utáni világot a valóság utáni világnak nevezik a politikai kommunikáció területén. Ennek a nem túl nemes iskolának a lényege, mindegy hogy igaz vagy valótlan, csak az számít igaznak tűnjön. Ebben az iskolában, remek trükk,...
Orbán Viktor új mániájára is fog költeni az állam teljes titokba pár száz milliót- derült ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. A Magyar Közlöny hétfői számában megjelent kormányhatározat szerint az úgynevezett Seuso-kincs, amely "az egykori Pannonia provincia területén fellelt, az egyetemes antik kultúra egyik legnagyobb értékű lelete" magyarországi bemutatására Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Székesfehérvár és Zalaegerszeg megyei jogú városokban vándorkiállítást szerveznek,...
A Magyar Kétfarkú Kutyapárt nem először állítja pellengérre a témát. Mostani megnyilatkozások is mindenkinek mosolyt fog csalni az arcára. Facebookon a Kétfarkú Kutyapárt az alábbi képet és fényképet tette közé. Megnéznénk Tarlós István fejét amikor betalál a gyilkos poén. "Avar kori metrókocsi romjaira bukkantak régészek. A felbecsülhetetlen értékű VII. századi lelet 350 forintos jegy vásárlása ellenében minden nap megtekinthető. Szakértők...
Az MTI számolt be arról, hogy a pápát a kolumbiai Cartagen városba tett látogatása során a pápamobilon érte a baleset. Az egyházfő éppen egy kisgyereket akart üdvözölni, amikor a pápamobil erősen fékezett. Az esés következtében kisebb horzsolás keletkezett a pápa arcának bal oldalán, a szeme környékén, a seb vérzett, de komoly baj a jelek szerint nem történt. A Vatikán...