470 ezer aláírást gyűjtött össze az ellenzéki összefogás. Ezt Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely közös Facebook-videóban jelentette be. Mint ismert, az ellenzék két kérdésben kezdeményezett népszavazást, és mindkét kérdéshez 235-235 ezer aláírást gyűjtöttek össze. Ezeket pénteken adják majd le. Márki-Zay Péter betegsége miatt nem lehet majd jelen, ezért Karácsony Gergelyt kérte meg, hogy legyen ott az aláírások hivatalos átadásánál. Szerinte ugyanis...
Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke a Facebookon jelentette be, hogy megkapta a COVID-ot. A fényképek tanulsága szerint állapota kórházi kezelést igényel. Ma reggel a gyorsteszt nálam is pozitív lett- írta a Facebookon Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke. Már este szúrt a hátam, és hajnalban arra ébredtem, hogy mindjárt kiszakad a tüdőm a hátamon keresztül. Olyan rosszul lettem, hogy a Honvédban kötöttem...
Jakab Péter szerint Miniszterelnök úr egy kicsit elfáradt, és soha nem cáfolta a grátzi utazgatások létezését. Ezt a témát már annyiszor felhoztuk a parlamentben, én magam meg a többi ellenzéki politikus is, és én vártam volna, hogy a kormánypárt részéről van egy határozat cáfolat, hogy szó nincs erről, soha nem érkezett cáfolat – mondta Orbán Viktor állítólagos – semmilyen bizonyítékkal...
Gatter László, a Fővárosi Bíróság korábbi elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a Völner-ügyről beszélt részleteiben, azonban kiemelte, hogy ügyvédként fejti ki véleményét, nem a volt pozíciója a lényeg. „Nincs rendben, hogy szabadlábon van, azt kell mondanom. Magam is védek olyan magyar állampolgárt, akit korrupcióval gyanúsított meg az Ügyészség, és ennek ellenére hat hónapig volt letartóztatásban, nem ekkora súlyú...
Elkapta a koronavírust Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje, az ellenzéki vezető három oltást kapott, tünetei enyhék. „Senki nem mondta, hogy könnyű lesz. Hogy nem lesznek váratlan nehézségek és kiszámíthatatlan problémák. Ma reggel kiderült, hogy elkaptam a koronavírust. Tegnap este az ATV székházában, a stúdióba lépés előtt testhőmérsékletet mértek, akkor még minden rendben volt. Hajnalban éreztem, hogy kicsit kapar a torkom,...
Ujhelyi István szerint a magyar kormány nem segítette a keleti vakcinával oltottakat. Brüsszeli jegyzőkönyvek bizonyítják, hogy az Orbán-kormány cserbenhagyta a keleti koronavírus elleni vakcinával oltott magyarokat – mondta az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti (EP-) képviselője kedden. A szocialista Ujhelyi István a Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón azt mondta, bár a magyar kormány delegáltjának számtalan alkalommal lett volna lehetősége az illetékes szakmai bizottságban...
Bayer Zsolt ismét pinceszint alá ment, a közéleti kútmérgező szerint Márki-Zay és Jakab nárcisztikus, Kohlhaas-szindrómás seggfejek. Újfent heves ellenzékgyalázásban törtek ki a vasárnap esti Sajtóklub résztvevői. A hivatásos mocskolódók keménymagja azokat az ellenzéki reakciókat tárgyalta ki az adásban, amelyek a miniszterelnök által bejelentett hatósági árstopra születtek.  „Én nemigen fordítanék túl sok energiát a Márki-Zay-féle idióták hülye szavaira, mert teljesen fölösleges”...
A Fidesz-közeli TV2 bizonytalan időre lekeverte az Elxurtuk című film TV bemutatóját, eredetileg most vasárnap került volna adásba. A TV2 az esetről szűkszavúan nyilatkozott, a csatorna arról is hallgatott, hogy mikor megy majd adásba az orbánista propaganda film. Nemrég derült ki, hogy Kálomista Gábor őszödi beszédes politikai thrillerét alig pár hónappal a mozipremier után bemutatja a TV2 is, akkor úgy...
Dr. Radványi K. Miklós, aki a volt amerikai elnök Donald Trump egyik kampányembereként is tevékenykedett, életrajza szerint az ELTE-n, a Johns Hopkins Egyetemen és a George Washington Egyetemen is diplomázott. Orrin Hatch szenátor külügyi tanácsadójaként is dolgozott.   A NER-t és Orbánt az amerikai blog- és médiatérben évek óta élesen bíráló magyar származású jogász-politológus-tanácsadó írása ezúttal a republikánusok, a demokraták és...
Az persze nem túl meglepő, hogy Orbán Viktor fél kiállni egy élőben közvetített vitára Márki-Zay Péterrel. De azzal, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelölt szópárbaj kihívósát egy lóti-futin keresztül utasítja vissza Orbán, kiérdemelte  Európa leggyávább miniszterelnöke címet. Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje televíziós vitára hívta ki Orbán Viktort. A Facebook oldalán azt írta: „Orbán Viktor nem kerülheti el a szembesítést korrupt és...
Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje arra kért mindenkit, hogy írja alá az ellenzéki népszavazást, mert ez a kormányváltás előszobája 170 ezer aláírás gyűlt össze eddig ahhoz a népszavazáshoz, ami a kínai Fudan Egyetem megépítésének elutasításáról és az álláskeresési járadék időtartamának növeléséről szól. Az ellenzék szerint napokon belül meglesz a törvényben előírt 200 ezer aláírás. László Róbert választási szakértő szerint...
Ungár  Klára, a Fidesz és az SZDSZ egykori politikusa reagált  Orbán Viktor pénteki rádióinterjújára, melyben a kormányfő arról is beszélt, nagy vita zajlik arról, hogy a homosz@xualitás elvezet-e a ped@fíliához.   Orbán elkezdte a homosz@xualitás és a ped@fília direkt összekapcsolását. Azt már nem is érdemes leírni, hogy a pedofilok többsége, szignifikáns hányada heteroszexuális. Ettől még nem lesznek a heterosz@xuális, nem pedofil...
A DK szerint ez az orbáni egészségpolitika összeomlásának újabb bizonyítéka. Közleményben emlékeztet a Demokratikus Koalíció (DK), hogy hiába állnak helyt hősiesen a koronavírus járvány ötödik hullámának kapujában is az egészségügyi dolgozók, „az Orbán-kormány csődöt mondó” egészségpolitikájának és a folyamatos létszámhiánynak a következményeként az elmúlt hónapokban tovább nőttek a már korábban is történelmi hosszúságú várólisták. Ahogy a Hír Hugó is beszámolt róla...
Lendvai Ildikó a Facebookon hívta a fel a figyelmet az Orbánt támogató egyesület botrányos nyilatkozatára, íme Lendvai írása: Irigykedem. Én itt strapálom magam mindenféle írásokkal, a Honfoglalás 2000 Egyesületből meg csak úgy jön. Sokkal jobb szövegek, mint amit én bármikor ki tudnék találni. Az Orbán feltétlen hívének számító egyesület most ezt a nyilatkozatot adta ki. A címe: "Ruszkik ide!" És ez...
Besült a Fidesz-propaganda: aljaskodni próbáltak Karácsonnyal, de saját magukból csináltak hülyét. Péntek reggel a XI. kerületi Móricz Zsigmond körtéren Márki-Zay Péterrel tartott sajtótájékoztatót több ellenzéki politikus a népszavazási kezdeményezésükről. Ott volt Karácsony Gergely is, akinek az érkezését lefotózta a Megafon propagandistája-influenszere. Bohár Dániel később Facebook-oldalán osztotta meg a képeket, és bejegyzésében azt állítja, a főpolgármester szolgálati autója tilosban parkolt. Ezt azóta...
Orbán Viktor kormányzásának egyik, hanem a legdurvább tényadata, hogy burtálisan megugrotta a várólisták. Ma egy csípőprotézis műtétre már 528 (!) napot kell várni, és ez még nem is a rekord várakozási idő. 2019-ben egy csipőprotézis műtétre 291 nap volt az átlagos tervezett várakozási idő országosan, amely 2020 májusában 324 nap, 2021 januárjára 371 napra nőtt. Jelenleg az átlagos tervezett...
Tegnap Márki-Zay Péter Budapest több pontján is feltűnt, hogy utcafórumokat tartson, a műfaj általában annyi: kiáll a szónok és az arra járó emberekhez beszél. Ám Budapesten az ellenzéki korteskedés másképp alakult: hatalmas, százas nagyságrendű hallgatóság gyűlt össze egy-egy helyszínen. Lukácsi Katalin beszámolója szerint Márki-Zay Péter BKV-val utazott a budapesti kampánykörút állomásaira, ahol százas nagyságrendben várták az emberek az ellenzéki miniszterelnök...
Ron Weber 2002-ben vezette győzelemre az MSZP kampányát, de világ számos országában vezetett már győztes kampányt. Weber most megszólalt, szerinte a parlamenti többséghez nem lesz elég csupán egy közös jelölt indítása. Választásokat csak egyéni körzetekben lehet nyerni, nem tv-stúdiókból, nem sajtótájékoztatókról és nem is szép szlogenek vagy grafikák révén. Ron Werber kampánytanácsadó a HVG360-nak adott interjújában az ellenzéki összefogás jelenlegi...
Márki-Zay Péter az RTL Klubnak adott nyilatkozatában elmondta míg az ellenzék 1300, addig a Fidesz 15000 plakáthelyen hirdethet a kampányban „A Fidesz hatalmának nem csak az egyenirányított média a legfőbb támasza, hanem az óriásplakátok és egyéb reklámfelületek kisajátítása is, ezeket nagy mértékben ugyanis Orbán Viktor és szövetségesei felvásárolták az utóbbi években,” mondta Márki-Zay Péter az RTL Klub Híradójának. Az ellenzék hirdetési...
Márki-Zay Péter szerint Orbán bejelentése beismerő vallomás arról, hogy a gazdaság tragikus állapotban van. Szerinte tarthatatlan, hogy a 12 éves kétharmados kormányzás utolsó 12 hetében kezdenek el foglalkozni az árakkal.  Szerda délután jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy hat alapvető élelmiszer esetében árstopot vezet be a kormány. A kormányfő szavainak értelmében februártól a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a csirkemell,...