Az Európai Bizottsághoz fordult a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) a túlóratörvény miatt, mert álláspontjuk szerint az sértheti a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló uniós irányelv rendelkezéseit. Kordás László a MaSzSz elnöke az ügyben levélben fordult Joost Kortéhoz az Európai Bizottság Foglalkoztatás-, Szociális Ügyek és Társadalmi Befogadás Főigazgatóságának a vezetőjéhez, azt kérte, vizsgálják meg, hogy a törvénymódosítás mennyiben felel meg az fent...
Karambolozott hivatali autójával vasárnap délután Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere. A városvezető nem sérült meg, a másik autó sofőrjét könnyű sérüléssel mentő vitte kórházba - közölte a városháza kommunikációs referense az MTI-vel. Karambolozott Szombathely polgármestere Kremser Csaba tájékoztatása szerint a baleset a vasi megyeszékhelyen, a Bartók Béla körút és a Paragvári utca kereszteződésében történt. A helyi kötődésű 112 Emergency Press helyszínről tudósított egy...
Ma, azaz vasárnap  délben zárultak az urnák az ország első előválasztásán, melyen több mint 34 ezren vettek részt. A budapesti választók egy héten keresztül adhatták le a voksaikat Hivatalosan is megszületett annak az előválasztásnak a végeredménye, melyet az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Szolidaritás tartott, hogy ezzel az új kiválasztási módszerrel találják meg azt az ellenzéki főpolgármester-jelöltet,...
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, Domokos László leváltását kezdeményezi a Demokratikus Koalíció (DK), a párt szerint a számvevőszék "politikai megrendelésre" bírságokkal lehetetleníti el az ellenzéki pártokat. Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az ÁSZ az elmúlt hetekben és hónapokban megmutatta azt, "milyen az, amikor egy papíron független állami szerv mégsem független szervezetként működik". A számvevőszék "politikai...
Esztergom volt az első olyan település, amelynél a magyar társadalom azzal szembesülhetett, hogy egy felelőtlen városi politika csődközelbe sodorhat egy várost, évekre évtizedekre ellehetetlenítheti. Bele is bukott ebbe Esztergom fideszes polgármestere. De nem csak Esztergomban mutatott be a fideszes többség felelőtlen várospolitikát: Salgótarján és Pécs is nagy súlyos pénzügyi problémákat szedett össze míg a Fidesz regnált. Most újabb fideszes...
Az Index szúrta ki a Handelsblatt értesülését, amely szerint egy uniós diplomata a német DPA  hírügynökségnek úgy nyilatkozott, "Magyarország diplomáciai ámokfutásának eszközeivé váltunk". Azután nyilatkozott így, hogy Magyarország nem volt hajlandó megszavazni azt a közös uniós egyezményt, aminek a célja, hogy megállítsák a Földközi-tengeren a bevándorlást az Arab Ligával tartandó hétfői tárgyalásra. A diplomata azt mondta: a magyar kormány ideológiai okokból elutasította...
Alig helyezték végső nyugalomra Andy Vajnát, a temetői szarkák már­is fosztogatják a sírját. A szerettei és barátai által vásárolt értékes szivarokat lopták el róla. Egy-egy drágább kubai szivar ára akár több tízezer forint is lehet. Nem kímélik a temetői szarkák a néhai Andy Vajna sírhelyét. A Bors  ellátogatott a Fiumei úti temetőbe, ahol végső nyugalomra helyezték  Fidesz közeli oligarchát, ahol a...
Orbánék nem voltak hajlandóak fogadni, azt a holland delegációt, amelyik azért szeretett volna Magyarországra utazni és találkozni a magyar kormánnyal, hogy vizsgálja a magyar jogállamiságot, meghallgassák a magyar kormány álláspontját. Orbánék elutasító lépése azért is meglepő, mert többször azt kommunikálták, nekik nincs takargatni valójuk. Felmerül a kérdés, akkor mégis van? Törölte tervezett magyarországi látogatását a holland parlament delegációja, amely...
Több portál is beszámolt róla, hogy  Balogh János országos rendőrfőkapitány egy új kiskunhalasi határvadász-laktanya avatóján elég furcsa sokak által cinikusnak értékelt mondatokat mondott a rendőrök jövedelem problémáira A rendőrtiszt néhány mondat erejéig kitért arra, hogy a rendőri állomány megbecsültségén is lenne mit javítani. „Engedjék meg, hogy kinyilatkozzam, igenis tudunk arról, hogy az állományunkat foglalkoztatja a jövedelem. (...) Azt is el kell...
Megtörtént a hivatalos bejelentés, a Magyar Nemzet név alatt megjelenő újság is Fidesz lap lesz és ezzel egy időben eltűnik a Magyar Idők az újságok piacáról. Nem új újság indul jogilag, hanem a Magyar Időket nevezik át Magyar Nemzetre és ez mind a G-nap évfordulóján fog megtörténni. A magyar sajtó és politika történetbe 2015 február 6-a a G-nap néven vonult...
Ezen a héten zajlik a fővárosban az előválasztás, még vasárnap 12 óráig lehet szavazni. Nem, hogy nem fulladt érdektelenségbe ez az új intézmény Magyarországon, de ma estére minden bizonnyal át fogja lépni a szavazók száma a 30 ezer főt. Ennek a ténynek hosszútávon a magyar demokráciára nézve is lesz jelentősége.  A legbátrabb becslések is 10-15 ezer résztvevővel számoltak azon az...
Kevesen ismerik (még) Magyarországon Piri Katit, aki Hollandia Európa Parlamenti képviselője, ám de magyar származású. Celldömölkön született, egy éves volt, amikor a családja elköltözött Hollandiába. Piri Kati, a magyar képviselőnő a Holland Szociáldemokrata párt színeiben politizál, 2014 óta már az Európa Parlamentben. Most Magyarországon mutatták be a dokumentumfilmjét, melyet hazánkról készített, ennek apropóján volt az ATV vendége a politikus nő. Azonban...
Ahogy a Hír Hugó is beszámolt róla péntek délután Sneider Tamás, a Jobbik elnöke és a teljes frakció sajtótájékoztató tartott, ahol elmondták, hogy a Jobbik legfelső vezetése a párt megszűnésének lehetőségével is foglalkozik az ellenzéki párttal szembeni legújabb ÁSZ-bírság után. A Jobbik újabb Állami Számvevőszéki bírsága után, az adóssága több, mint 1 milliárd forintos lesz, ez csődbe viheti a pártot,...
Kósa Lajos, a Fidesz képviselőjének 83 éves édesanyja éli az átlagos nyugdíjas magyar óvónők életét, száz milliós sertéstelep bizniszbe kezdett, majd BMW motorokat lízingelt. Azonban most újabb mezőgazdasági ágazatot készül meghódítani, aki pedig esetleg azt mondaná erre, hogy a mama Kósa Lajos strómanjaként a fia pénzét rejtegeti, az nyilván, hogy hazudik.  Gabonatermesztő céget alapított és az agráriumban terjeszkedik az a...
Orbán Viktor a héten avatta fel az orosz pénzből is épült új mélykúti vágóhidat, ahol háromszázötven munkahely teremtését emlegették. Arról senki nem beszélt, hogy 400 alkalmazottnak mond fel a cég rövidesen a bezáró telepén, Mezőkovácsházán. A két telep közötti százötven kilométert kevesen tudják „áthidalni”- számolt be a  HírVidék A Hír Vidék arról számolt be, hogy az Orbán által avatott  új...
Minden bizonnyal Ön is roppant szomorú. Ugyanis potom összegből lehetett volna Önnek is csuda szép Orbán Viktor szoborkája Kínából, csak sajnos elfogyott. Bár egy picit deformáltnak tűnik Orbán Viktor feje azokon a mellszobrokon melyek a legnagyobb kínai termékeket értékesítő webshopokban tűntek fel, de maradjunk annyiban azért hasonlít. S a roppant "ízléses" kis szoborkára  potom összegért lehetett lecsapni. De csak lehetett- számolt...
Tóth Bertalan, az MSZP elnöke szerint nincs mit ünnepelni a köztársaság napján, mert ma Magyarországon nincs köztársaság. Tóth Bertalan pénteken a XIII. kerületben a "magyar köztársaság kövénél" tartott rendezvényen azt mondta: attól, hogy elnöke van az országnak és nem királya, s hogy egy papírra leírják, hogy az államforma köztársaság, még nincs köztársaság. Az ellenzéki politikus szerint Magyarországon olyan rendszer épült ki,...
Rendkívüli kongresszust hívott össze a Jobbik elnöke, miután az Állami Számvevőszék újabb, több százmilliós bírságot szabott ki a pártra, a tanácskozás napirendjei között szerepel a jobbik megszűnésének lehetősége.   A Magyar Hang azt írja, Sneider Tamás elnök elmondása szerint két napirendet fognak tárgyalni a kongresszuson az egyik a Jobbik és frakciója megszűnésének a lehetősége, a másik pedig a meghirdetett nemzeti ellenállás folytatása. Sneider...
Lázár János minden bizonnyal 2018-ban is nagyon sokat dolgozott, fideszes képviselő egy műtárgyat is értékesített a tavalyi évben, amiért 16 millió forint ütötte a markát, de remek éve volt politikusnak, vett egy új szép nagy budapesti lakást is és most már BMW-vel is csapathatja Budapest és Hódmezővásárhely között- nézett utána az ATV Egész jól ment Lázár Jánosnak a 2018-as év,...
A két ellenzéki politikus mandátumának lezártát tegnap már az Országgyűlés honlapján is átvezették, ezzel hivatalosan sem országgyűlési képviselő Szávay István és Staudt Gábor. Azonban nem lesz könnyű döntés a Jobbiknak pótolni a két képviselő székét  Tegnapi nap során hivatalosan is lemondott országgyűlési mandátumáról Szávay István és Staudt Gábor. A jobbikos politikusok  a nyilatkozataikat eljuttatták Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének –...