A Hír Hugó is beszámolt már arról, egy nyírségi jegyző, hogyan vette fel a harcot az ukrajnai nyugdíj csalók ellen, azóta nem egy hír jelent meg, hogy mekkora és valódi a probléma Most azonban az ismert és népszerű TV-s Juszt László állt elő a legújabb írásában, hogy pontosan mit is lehetne kezdeni az ukrán-nyugdíjak kérdésével. Azt a bizonyos 1963. évi 16....
A Hír Hugó rendszeres olvasóinak már lehet feltűnt, hogy mi nem nagyon szoktunk havi közvélemény-kutatások eredményeiről írni. Ennek leginkább azaz oka, hogy már hónapok óta releváns elmozdulás, átrendeződés nincs a pártok támogatottságában. Azonban a mostani eredménynek nagyon nagy jelentősége lehet. Erre már lehet azt mondani, hogy érdemi. Lassan fél éve az intézetek hasonló számokat mérnek, az egyik hónapban az egyik,...
Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke újabb kemény kritikát fogalmazott meg,  egy a 24.hu-nak adott interjúban. Kijelentette, 15 év alatt hiába tettek le könyvtárnyi javaslatot a problémák megoldására, az egészségpolitika süket és értelmetlen, az illetékes minisztérium inkompetens, a kormány pedig még a törvényeket is megsérti. Éger arról is beszélt még, hogy a magyar sürgősségi ellátás olyan, mint a lottó,...
A 24.hu közölte le azt a kutatást, melyet az IDEA Intézet január 26. és 28. között végzett. Ebből a közvélemény-kutatásból kiderül, hogy még a Fidesz-KDNP szavazóinak többsége szerint sem elfogadható, ahogyan Bayer Zsolt beszélt Nagy Blankáról. Megdöbbentő végeredményt hozott az IDEA intézet legfrissebb kutatása, bár Bayer Zsolt előszeretettel szeret a nemzet nevében beszélni, de most kiderült, hogy még a Fidesz-KDNP...
Hatalmas botrányról ír a Media1.hu, szakmai portál. Az oldal információi szerint biztonsági őrök akadályozták, hogy az éjszaka elnémított Music FM munkatársai elvihessék személyes holmijaikat, illetve megkezdődhessen a bontás.  A zárakat lecserélték, áram se volt már. Tegnap este örökre elhallgatott a Music FM. A korában Simicska Lajos is a rádió a tulajdonosi köréhez tartozott, Többen úgy gondolják, hogy ez, illetve az Orbán-kormánnyal szemben...
Szinte minden média beszámolt Tarlós István, a Fidesz főpolgármesterének legújabb, szerintünk őrült ötletéről, hogy megszűnhet a BKK. Több média is beszámolt róla, hogy megszűnhet a Budapesti Közlekedési Központ - nyilatkozta Tarlós István fideszes főpolgármester a Magyar Nemzetnek. A pénteki lapszámban megjelent interjúban a politikus azt mondta, hogy az elektronikus jegyrendszer finanszírozásának sikerétől is függ a BKK sorsa. A megszüntetni kívánt BKK...
Újabb kemény kritikát kapott az Orbáni-politika, most a legnagyobb német szakszervezet, az IG Metall vezetője szólalt meg az Indexnek és elmondta, hogy szerinte nem lehet megélni a magyar bérekből, az túl alacsony szerinte. Azt is kifejtette, hogy Közép-Kelet-Európában egyedül a magyar kormány akarja növelni a munkaidőkeretet. Az Indexnek adott interjút Wolfgang Lemb, a legnagyobb német szakszervezet, az IG Metall vezetője,...
"Há egyben van, há jó az úgy"- mondhatta a szaki. Aki vélhetőleg nem azért kényszerült a ragasztószalagos buherálásra, mert ne tudná, hogy az nettó gányolás, amit művel, hanem mert Pécs város önkormányzatának fideszes vezetése giga adósságokba sodorta a várost, aminek az egyik kárvallottja a tömegközlekedés. Pincehelyi Zita, a Kétfarkú Kutyapárt helyi embere lőtte az alábbi fotókat egy helyi buszról, amit...
Nem rég arról szóltak a hírek, hogy a száz milliós sertéstelep mellé Kósa Lajos fideszes politikus 83 éves édesanyja egy gabona céget is vett. Most az Mfor gazdasági szakportál arról ír, hogy újabb céggel bővült Kósa Lajos volt debreceni polgármester, egykori tárca nélküli miniszter, fideszes politikus édesanyjának érdekeltségébe tartozó Méker Kft. céghálója. Ahogy a Hír Hugó is beszámolt róla januárban,...
Szegény Feró nagyon kemény cucokat kaphatott, vagy már teljesen elvette az eszét a Fidesz imádat, de most a Demokratikus Koalíció egy kicsit kijózanítaná a rock zenészt, ugyanis meghívja Nagy Ferót egy átfogó budapesti kórházlátogatásra. Az énekes a minap azt írta: nyakon vágja azt, aki még egyszer hülyeségeket ír a magyar egészségügyi ellátásról.- írja az ATV Nagy Ferónál szétgurult a gyógyszer...
December 17-én az MTVA székházába bejutott ellenzéki képviselők a később érkező Molnár Zsolt rábeszélésére szavazással döntötték el, hogy befejezik az akciót és kimennek a tüntetőkhöz. Az üggyel kapcsolatban tegnap a 444 bemutatott egy "belső MTVA-s jegyzőkönyvet", amit érthetetlen módon teljesen hitelesnek állított be, annak ellenére, hogy korábban számtalan cikkük szólt arról, hogy az MTVA a hírhamisítás fellegvára.- hívja fel a...
Valamennyi nemzetközi fórumon eljárást indítanak az ellenzéki pártok amiatt, hogy 38 képviselőjüket bírságolta meg az Országgyűlés elnöke. Kövér László azért bünteti a politikusokat, mert december közepén próbálták megakadályozni a túlóratörvény megszavazását az Országgyűlésben. Közben sajtóhírek szerint készül a képviselőkre vonatkozó magatartási kódex. Harangozó Tamás szocialista képviselő erre úgy reagált, hogy nem óvodába járnak, hanem az Országgyűlésbe. "Innen is üzenem, hogy nem...
Egy emberként állnak ki a Soproni Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézet hallgatói a szerdai napon pozícióiból azonnali hatállyal felmentett U. Nagy Gábor igazgató mellett, akinek menesztése ellen az intézet tanári kara is teljes mellszélességgel kiállt- számolt be egy helyi portál a cyberpress.hu A hallgatók ma tüntetést is szerveztek, ahol molinókkal és körmenettel is kifejezték tiltakozásukat valamint egy négy fős képviselői delegációjuk...
A Demokratikus Koalíció fővárosi képviselője, Gy. Németh Erzsébet szerint az 500 forintos menetjegy sem elképzelhetetlen. Egy havi bérlet ára akár a 15 ezer forintot is elérheti majd. A Demokratikus Koalíció képviselője egy közleményt juttatott el az ATV-nek, melyben Gy. Német Erzsébet a Magyar Narancs információi alapján azt írja, 19 milliárd forintot készül elvonni a Főváros a BKV-tól. Véleménye szerint ez történelmi...
Karácsony Gergelynek, az MSZP, Párbeszéd és a DK közös főpolgármester-jelöltjének volt egy finoman szólva se jól sikerült Hír TV-s riportja, védelmére legyen, igaz nem is nagyon hagyták szóhoz jutni, így most Facebookon mondta el pontosan mit is gondol a Jobbikkal való együttműködésről: Sok kérdést kaptam a legutóbbi Hír Tv-s interjúm után, hányadán is állok a Jobbikkal. Nem állítom, hogy ez...
A Fővárosi Törvényszéktől kikért adatok szerint 2018-ban összesen 109 sajtó-helyreigazítási pert vesztett a 888, a közmédia, a Lokál, a Magyar Idők, az Origo, a Pesti Srácok, a Ripost és a TV2, írja az Átlátszó. Közadatigénylésben kérték ki a Fővárosi Törvényszéktől, hogy tavaly a 888, a közmédia, a Lokál, a Magyar Idők, az Origo, a Pesti Srácok, a Ripost és a...
A kormánypárti ifjúsági szervezet, a Fidesz PR-videójában jól látható a jelenet, míg a többiek előre mutatnak, addig Oláh Gellért a 888 újságírója náci karlendítéssel vesz részt a közös fotón. A Zsurpubi számolt be róla, hogy Oláh Gellért egy teljesen védhetetlen és félre nem érthető mozdulattal szerepel egy Fidesz-videóban: míg a többiek a mutató ujjukkal előre mutattak, Oláh merve kézzel, náci...
A 24.hu információja szerint Varga Istvánnak, a Fidesz médiabirodalmának elnökének hétfőn Rogán Antal kabinetminiszter tolmácsolta a kegyvesztettségéről szóló politikai döntést. A portál azt írja, hogy Orbán Viktor környezetében nagyon komoly felháborodást keltett a Behir.hu-n hétfőn délután megjelent, a Fidesz-médiát ekéző Varga-interjú. Nos, ennek az információnak jelentősége nagyobb, mert ha egy média vezetőt a pártközpontból távolítanak el, akkor az pártmédia. Az...
Az MSZP értékelése szerint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) kötött paktum miatt a bankok politikai befolyást szereztek a magyar kormány felett, ezért csak olyan döntések születhetnek, amelyek kedvezőtlenek a devizahiteleseknek. Szakács László, az ellenzéki párt elnökhelyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón megerősítette: továbbra is szorgalmazzák a magyar kormány és az EBRD között 2015-ben kötött megállapodás felmondását. Hozzátette, erre lehetőséget is biztosítanak...
A Demokratikus Koalíció magyarázatot kér Orbán Viktor miniszterelnöktől arra, hogy hogyan kaphatott letelepedési engedélyt Magyarországon mintegy harmincezer külföldi állampolgár. A Direkt36 írta meg, hogy miközben Orbán Viktor a bevándorlásellenes politikai egyik legfőbb európai szószólájává vált, egyre több olyan külföldi rendelkezik Magyarországon való tartózkodásra jogosító okmányokkal, akik esetében nem lehet tudni, hogy pontosan milyen alapon jutottak hozzá ezekhez. Az elmúlt két évben...